×

Örömmel tudatjuk, hogy Dr. Szirmai Ágnes 2023. szeptember 5-én – a magyar fül-orr-gégészet első női professzoraként –, átvette egyetemi tanári kinevezését a köztársasági elnöktől a Sándor Palotában.

Idén 25. Vándorgyűlését rendezte meg a Magyar Fül-, Orr-, Gége és Fej-, Nyaksebész Orvosok Egyesületének Gyermek Fül-Orr-Gégészeti Szekciója Visegrádon. Az emlékezetessé tett kongresszusról annak elnökét, Dr. Horváth Évát kérdeztük, aki a szakmai újdonságok mellett beszámolt a társszakmákkal: gyermekgyógyászokkal és aneszteziológusokkal közösen megrendezett kerekasztal-beszélgetések tanulságairól is.

Dr. Kovács Petra, a Heim Pál OGYI Fül-orr-gégegyógyászati Osztályának szakorvosa előadásában 230, az intézményben fej-, nyaki ciszta és fisztula miatt kezelt gyermek adatait tekintette át a ciszták eredete, a műtéti megoldások, szövődmények tekintetében. Mint elmondta, a műtétek egyik tanulsága, hogy inkább a radikális beavatkozások hozták meg az eredményt: az esetek mintegy felében jelentkező posztoperatív szövődmények gyakori okaként azonosították ugyanis a nem kellő mértékű feltárást.

Kedves Kollégák!

Az Egyesület tagdíja évi 10.000 Ft egységesen mindenkinek. Az időben történő befizetések képezik a lapunk postázási listájának alapját.

2022. április 7-8. között került megrendezésre a Budapesti Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Napok VII. Továbbképző online Tanfolyama. Tekintse meg Prof. Dr. Hirschberg Andor, Dr. Piski Zalán és Dr. Kiricsi Ágnes Sanofi szimpóziumi előadását!

2023. október 12-14. között kerül megrendezésre az MFOE Audiológiai Szekciójának 59. Vándorgyűlése Balatonalmádiban. Mindenkit nagyon sok szeretettel várunk!

ERS és ISIAN kongresszus 2023

ERS és ISIAN kongresszus 2023

2023. június 18-22. között ERS és ISIAN kongresszus Szófiában. Szeretnénk növelni a jelenlétünket. Sok új ismeretséget szeretnénk kötni. Az európai és azon kívüli szakmai ismerőseinket a következő két évben meg kell szólítanunk és invitálnunk Budapestre.

Tovább

Gratulálunk Dr. Szirmai Ágnes professzori kinevezéséhez!

Örömmel tudatjuk, hogy Dr. Szirmai Ágnes 2023. szeptember 5-én – a magyar fül-orr-gégészet első női professzoraként –, átvette egyetemi tanári kinevezését a köztársasági elnöktől a Sándor Palotában.

NES kongresszus 2024-ben Budapesten

2024. május 23-24-én lesz a Neurootológiai és Equilibriometriai Társaság kongresszusa Budapesten. Szeretettel várunk minden otoneurológia iránt érdeklődő tapasztaltabb, és fiatalabb kollégát is.

Visegrádi beszámoló

Beszámoló a Magyar Fül-, Orr-, Gége és Fej-, Nyaksebész orvosok egyesülete Gyermek Fül-, Orr-, Gégészeti Szekciójának XXV. Vándorgyűléséről és Továbbképző Fórumáról.

UTAZÁS AZ ARCÜREG KÖRÜL

Tisztelettel hívjuk a fül-orr-gégész kollégákat a 2023. május 18-án Budapesten, a VI. kerület Ó utca 4. szám alatt az IMPRO-ban megrendezendő egész napos UTAZÁS AZ ARCÜREG KÖRÜL című kurzusunkra!

Meghívó: Hacki Tamás székfoglaló előadás

A Magyar Tudományos Akadémia Műszaki Tudományok Osztálya tisztelettel meghívja Önt Hacki Tamás az MTA külső tagja székfoglaló előadására. Időpont: 2023. április 18.

XXV. Gyermekfülész kongresszus

2023. május 4-6. között kerül megrendezésre az MFOE Gyermekfülészeti Szekciójának XXV. Vándorgyűlése. Sok szeretettel várunk mindenkit Visegrádon!

Az MFOE Audiológiai Szekciójának 59. Vándorgyűlése

2023. október 12-14. között kerül megrendezésre az MFOE Audiológiai Szekciójának 59. Vándorgyűlése Balatonalmádiban. Mindenkit nagyon sok szeretettel várunk!

ERS Webinar Series are starting on the 23rd of March, 2023

ERS Webinar-sorozat adásai: 03.23.; 03.30.; 04.20.; 04.27.; 05.18.;

Országos Fül-Orr-Gége Szakdolgozói Vándorgyűlés 2023

2023. április 13-15. között Országos Fül-Orr-Gége Szakdolgozói Vándorgyűlés Visegrádon. A szervezők a vándorgyűlés fókuszába a „FOG daganatos megbetegedések kezelése, ápolása, rehabilitációja” témát állítják. Részvételére feltétlen számítunk!

Fókuszban a krónikus rhinosinusitis

Az MFOE kongresszus Rhinológiai Szekciójának előadói az eddigi ismeretek összefoglalásán túl számos diagnosztikus és terápiás újdonságot is bemutattak. Hallhattunk a rhinitisek új klasszifikációjáról, a krónikus rhinosinusitisek pathológiai hátterének új ismereteiről, és természetesen bemutatásra kerültek a polipképződéssel járó CRS-ek terápiájában áttörést hozó, a betegek életminőségében jelentős javulást eredményező biológiai terápiák is.

Tagdíjfizetés 2023.

Kedves Kollégák!

Az Egyesület tagdíja évi 10.000 Ft egységesen mindenkinek. Az időben történő befizetések képezik a lapunk postázási listájának alapját.

Gratulálunk Dr. Lujber László professzori kinevezéséhez!

A PTE Fül-, Orr-, Gégészeti és Fej-, Nyaksebészeti Klinika egyetemi docensét Novák Katalin, Magyarország Köztársasági Elnöke 2022. szeptember 1. napjával egyetemi tanárrá léptette elő.

<< < 1 2 3 4 5 6 > >>
318 találat 27 oldalon

Bejelentkezés

Technikai forródrót:
+36 30 327 4143

AZ EGYESÜLET KIEMELT TÁMOGATÓJA:

 

SANOFI

Az MFOE Arany fokozatú
támogatója a SANOFI.
 
 

AZ EGYESÜLET TÁMOGATÓI:

 

 teva

Victofon

 
 

Egyesületünk bankszámlaszáma:
11708001-20315478-00000000

Tagdíj: 10.000 Ft/év

Kérjük a tagdíjat erre a
számlaszámra fizesse!

A Közgyűlés határozatának
megfelelően 2023-tól a tagsági díj
egységesen 10.000 Ft/év.

Kérjük, hogy tagjaink ennek megfelelően fizessék az idei díjat. 31 főnek van az idei évre részleges befizetése, ezért kérünk mindenkit, hogy a befizetés előtt ellenőrizze az egyenlegét a honlapon!

A tagdíjról és a befizetésekről további
információk itt érhetők el!

A Magyar Fül-orr-gégészet
fejlesztéséért Alapítvány
Adószám: 18190003-2-42

Számlaszám:
11701004-20217868-00000000

Ha úgy gondolja, hogy támogatja céljainkat, kérjük, adja adója 1%-át
"A Magyar Fül-orr-gégészet fejlesztésért" Alapítványnak. Támogatását - betegeink nevében is - hálásan köszönjük!

Alapítványunkról további
információk itt érhetők el!

ujsag 69. évfolyam, 2. szám

Válasszon lapszámot

Partnerek

  Megjelent!
 
 

Megjelent Dr. Reményi Ákos
"A hangprotézissel végzett
beszédrehabilitáció gyakorlati kérdései
"
című szakkönyve.
 
További információk

 
 

Megjelent Hirschberg Andor professzor úr "Gyakorlati rinológia" című szakkönyve.
Évente számtalan szakkönyv jelenik meg világszerte ebben a témában, hazánkban azonban mindez ideig ilyen jellegű kiadvány
nem látott napvilágot.
 
További információk

 
 

Megjelent
Katona Gábor és Hirschberg Jenő szerkesztésében a

Gyermek Fül-orr-gégészet

tankönyv
 
További információk

 
 

Megjelent Hirschberg Jenő, Hacki Tamás,
Mészáros Krisztina szerkesztésében a

FONIÁTRIA ÉS TÁRSTUDOMÁNYOK

első és második kötete.
 
További információk