Az MFOE kongresszus Rhinológiai Szekciójának előadói az eddigi ismeretek összefoglalásán túl számos diagnosztikus és terápiás újdonságot is bemutattak. Hallhattunk a rhinitisek új klasszifikációjáról, a krónikus rhinosinusitisek pathológiai hátterének új ismereteiről, és természetesen bemutatásra kerültek a polipképződéssel járó CRS-ek terápiájában áttörést hozó, a betegek életminőségében jelentős javulást eredményező biológiai terápiák is.
A szerzők rövid áttekintést adnak a szaglás jelentőségéről, a szaglószerv felépítéséről, valamint a jelenleg elérhető különböző szaglásvizsgálati módszerekről.
A szaglás olyan érzékelés, amely az életminőség szempontjából kiemelt fontossággal bír. Jelentősége akkor tűnik fel, amikor a szaglászavar már kialakult. A szaglás megváltozása a klinikumban bizonyos betegségeket jelezhet és előrejelezhet.
A szaglószerv, valamint a szaglóhám és -pálya további kutatása fontos eredményeket hozhat a klinikumban. A szaglóhám területén zajló postnatalis neuronogenezis különlegessé teszi ezt a területet, és ezen fiziológiás folyamat további vizsgálata segítséget nyújthat neuronstruktúrák regenerációjának terápiás elősegítésében. Utóbbi hatalmas áttörést jelentene neurológiai kórképek, így például a gerincvelősérülések kezelésében. A szaglóképesség megváltozását számos betegség okozhatja, köztük fül-orr-gégészeti, neurológiai, pszichiátriai, belgyógyászati eredetűek és szisztémás kórképek is. Kivizsgálása sokoldalú, társszakmák bevonásával, képalkotó- és labordiagnosztika igénybevételével történhet. Az endonasalis elváltozások, amelyek fül-orr-gégészeti szempontból leggyakoribb okai a szagláscsökkenésnek, a leghatékonyabban gyógyíthatók. Ezek az eltérések – pl. a strukturális zavarból származó septumdeviatio, adenoid vegetatio, az idült gyulladásos kórképek, pl. melléküreg és orrpolypositas – műtétileg a ventilláció javításával míg az akut gyulladások és allergiás nátha gyógyszeres terápiával, illetve ezek kombinációjával kezelhetők. A szaglóhám regenerációjában a farmakoterápia gerincét az intranasalis kortikoszteroidok alkalmazása jelenti, ami kiegészíthető nagy adag B1, B6, B12 és A vitaminnal. Minél hosszabb idő telik el a szagláscsökkenés kialakulása után, annál kisebb a valószínűsége a szaglóhám teljes regenerációjának. Éppen ezért fontos a különböző betegségek korszerű, mielőbbi terápiájának megkezdése.
AZ EGYESÜLET KIEMELT TÁMOGATÓJA: |
AZ EGYESÜLET TÁMOGATÓI: |
![]() |
|||
Kedves Doktornő! Kedves Doktor Úr! Figyelmébe ajánljuk az „Utazás a fej-nyaki daganatok világában” című 5 részből álló podcast-sorozatunkat! Meghívott vendégeink Dr. Dános Kornél moderálásával az orvostudomány legújabb vívmányait és érdekességeit tárják fel, mutatják be, különös tekintettel a fej-nyaki dagantok világára. |
|||
|
Egyesületünk bankszámlaszáma:
11708001-20315478-00000000
Tagdíj: 10.000 Ft/év
Kérjük a tagdíjat erre a
számlaszámra fizesse!
A Közgyűlés határozatának
megfelelően 2023-tól a tagsági díj
egységesen 10.000 Ft/év.
Akinek túlfizetése volt a múlt évben, annak az idei évi (2025) tagdíjban ezt jóváírtuk és a befizetendő tagdíj összege ennek mértékével természetesen csökkenthető.
Befizetés előtt ellenőrizze
az egyenlegét a honlapon!
A tagdíjról és a befizetésekről további
információk itt érhetők el!
A Magyar Fül-orr-gégészet
fejlesztéséért Alapítvány
Adószám: 18190003-2-42
Számlaszám:
11701004-20217868-00000000
Ha úgy gondolja, hogy támogatja céljainkat, kérjük, adja adója 1%-át
"A Magyar Fül-orr-gégészet fejlesztésért" Alapítványnak. Támogatását - betegeink nevében is - hálásan köszönjük!
Alapítványunkról további
információk itt érhetők el!
Megjelent! |
Megjelent Dr. Reményi Ákos |
Megjelent Hirschberg Andor professzor úr "Gyakorlati rinológia" című szakkönyve. |
Megjelent Gyermek Fül-orr-gégészet tankönyv |
Megjelent Hirschberg Jenő, Hacki Tamás, FONIÁTRIA ÉS TÁRSTUDOMÁNYOK első és második kötete. |