Összefoglalás

Vazomotoros rhinitisben (VR) szenvedő betegekben a nervus vidianus átvágását javasló műtéti megoldások már évtizedek óta ismeretesek. „Pilot study”-nak tekinthető klinikai tanulmányunkban részletesen beszámolunk tisztán endoszkópos műtéti technikánkról, amelynek kifejlesztését a melléküregek anatómiájának egyre részletgazdagabb megismerése tette lehetővé.
2014. január 15-e és 2015. március 15-e között 7 betegben végeztünk összesen 14 endoszkópos vidianus neurectomiát bilaterális szimultán műtétekként. Az operációkat megelőzően valamennyi beteg allergológiai vizsgálata (bőrteszt, vagy szérumból végzett vizsgálat) negatív eredményűnek bizonyult.
Az endoszkópos vidianus neurectomia lépéseit részletesen ismertettük. Az operációk eredményességét retrospektív módon ítéltük meg. A betegek 0–10 fokozatú vizuális analóg skálán (VAS) jellemezték a pre- és a posztoperatív időszakban megtapasztalt tüneteik súlyosságát. A követési idő átlagosan 6 hónap volt (2-14 hónap). Az adatok retrospektív módon történő értékelése során az orrváladékozás (p<0,018) és az orrdugulás (p<0,011) tekintetében a műtétek eredményeképpen szignifikáns változást tapasztaltunk. A garatba történő váladékcsorgás és a tüsszögés vonatkozásában szignifikáns változást nem észleltünk. Műtéteink kapcsán a leggyakoribb komplikáció a könnyelválasztás legtöbbször csak átmeneti mérséklődése (42,8%) valamint az orrpörkösödés (28,6%) voltak.
Kezdeti tapasztalataink alapján az endoszkópos vidianus neurec­tomia VR-ben szenvedő betegek körében mérsékli az orrváladékozás és az orrdugulás tüneteit.

Summary

Vidian neurectomy has been advovated in the past for the treat­ment of vasomotor rhinitis. With the recent better under­standing of nasal and sinus anatomy, the surgical technique and outcomes of this procedure have been reassessed in this preliminary report.
A total of 7 patients with symptoms of vasomotor rhinitis under­went 14 endoscopic vidian neurecomies between 15 January 2014 and 15 March 2015. Bilateral simultaneous procedures were carried out in each patient. All patients had negative screening for allergies on their serum or on skin-prick tests. The surgical technique for endoscopic vidian neurectomy is presen­ted. The outcomes for the patients were retrospectively asses­sed with patients asked to score their pre- and postoperative symptoms rating these symptoms on a scale of 1-10 after a mean follow-up of 6 months (range: 2-14 months).
On this retrospective analysis there was a significant impro­ve­ment in the symptoms of rhinorrhea (p<0.018) and nasal obstruction (p<0.011). There was no significant difference between the pre- and postoperative symptoms for postnasal drip or sneezing. The most common minor adverse effect was dry eyes (42.8%) and nasal crusting (28.6%).
Based on our preliminary experience endoscopic vidian neurectomy improves the symptoms of nasal obstruction and rhinorrhea in patients with vasomotor rhinitis.

Az allergiás rhinitis és a kontrollált asztma kezelésének gyakorlati szempontjai: Az elmúlt évtizedekben az allergiás rhinitis és asthma bronchiale megbetegedések gyakorisága főként a fejlett országokban jelentősen nőtt. E betegségek hatnak a beteg életminőségére, hétköznapi életvitelére, rontják a munkaképességet, alvását és emocionális hatásuk is van. A rhinitis allergica és asthma bronchiale is aluldiagnosztizált, valamint az igen hatékony gyógyszeres terápia ellenére a betegek igen jelentős százaléka kontrollálatlan. Nagyon fontos, hogy a szakmai irányelvek megfogalmazása után menjenek át a mindennapi gyakorlatba, a rutin betegellátás területére, hogy minél hatékonyabb legyen a betegek kezelése.

A bőr hámsejtjeiből kiinduló basalioma a fehér bőrű populáció leggyakoribb rosszindulatú daganata, amelynek inciden­ciá­ja folyamatosan növekvő tendenciát mutat. Becslések szerint minden ötödik kaukázusi emberben kialakul élete során. Ismert, hogy a basalioma legfőbb etiológiai tényezője a krónikus UV expozíció, ebből adódóan a betegség a napnak kitett területeket (például az arcot) fenyegeti leginkább.

Az allergiás rhinitis (AR) becslések szerint több mint 500 millió embert érint világszerte. A második generációs antihisztaminok, mint a desloratadin, az allergiás rhinitis első vonalbeli terápiáját jelentik, köszönhetően a placebóval megegyező mellékhatásprofilnak és a H1-receptor iránti erős szelektivitásuknak, amely miatt a hisztamin-mediálta tüneteket (rhinorrhea, pruritus, tüsszentés) eredményesen enyhítik.

Összefoglalás

Az orrmelléküreg-rendszer respiratorikus adenomatoid hamartomája (REAH) a közelmúltban leírt ritka, benignus proliferáció. Első leírói Wenig és Heffner voltak, 1995-ben. Az első német nyelvterületi esetről is csak 2003-ban jelent meg közlemény. Etiológiája ismeretlen, a respiratorikus hámból indul ki. Kiindulási helye az orrmelléküreg-rendszer, illetve az orrüreg bármely területe, illetve az epipharynx. Férfiaknál lényegesen gyakoribb, mint nőknél (75%-25%). Jellemzően 35 éves kor felett jelentkezik. Megjelenése jellemzően orrpolipra hasonlít. Növekedése excesszív, nem infiltratív. Az általa okozott tünetek jellemzően térfoglalásból, illetve az orrmelléküregek drenázsának gátlásából adódnak. Az elváltozás terápiája a teljes műtéti eltávolítás. Jelen közleményünkben az orrmelléküreg-rendszerből kiinduló REAH-ban szenvedő betegünk kezeléséről számolunk be.
Esetismertetés: A beteg 54 éves férfi, kórelőzményében hipertónia szerepel. Panaszai jobb oldalon gátolt, bal oldalt jó orrlégzés, időnként jobb oldali arc- és homloktájéki fájdalommal. Szaglását, ízérzését megtartottnak mondta, kóros orrváladékozást nem érzett. Endoszkópos vizsgálattal észleltük, hogy jobb oldalt a középső orrjáratot polipszerű idegen szövet tölti ki, amely mögül mucopurulens váladék ürül. Az elvégzett arckoponya-CT a jobb oldali arc- és homloküreg, illetve a jobb oldali ethmoidalis sejtek fedettségét mutatta. Az endoszkópos orrmelléküreg-műtét során az elülső rostasejtekben lévő szövetet eltávolítottuk. A műtétet követően a beteg panaszai megszűntek. A szövettani lelet respiratorikus epithelialis adenomatoid hamartomát írt le. A beavatkozás után két hónappal készült arckoponya MRI-vizsgálat recidívát nem írt le, ezt az azóta ismételten elvégzett endoszkópos kontrollvizsgálatokkal sem tapasztaltuk.
Következtetés: A REAH jelentőségét elsősorban a differenciáldiagnosztikai probléma adja, el kell különíteni főleg az invert papillomától és a malignus tumortól. Ezáltal meg tudjuk kímélni a beteget a szükségtelenül radikális beavatkozásoktól.

Summary

The respiratory epithelial adenomatoid hamartoma (REAH) of the para-nasal tract is a rare benign malformation described in the recent past. The first explorers were Wenig and Heffner in 1995. The first publication in the German speaking literature appeared in 2003 as well. The aetiology is still unknown; it develops from the respiratoric epithel. The arising place is the para-nasal tract, any part of the cavum nasi, and the epipharynx. It is significantly more frequent in man as in woman (75%-25%). It appears typically in the age over 35. Its growth is excessive, not infiltrative. The caused symptoms come typically from the space occupation and inhibition of the drainage of the para-nasal sinuses. The therapy of the malformation is the complete removing. In our study is to report the treatment of a patient with respiratory epithelial adenomatoid hamartoma arising from the para-nasal tract.
Case Report: The patient is a 54 years old man with a medical history of hypertension. His complains were nasal obstruction on the right side, normal breathing on the left side, with periodic right sided facial and frontal pain. The sense of smell and taste were preserved, he had no nasal discharge. The endoscopy showed a polyp-like mass filling the middle nasal meatus with a muco-purulent discharge. The facial CT scan showed the opacification of the right facial, frontal and ethmoidal sinusis. During the endoscopic operation the malformation arising from the anterior ethmoidal sinuses was removed. After the operation the patient’s symptoms were gone. The pathological diagnosis was respiratory epithelial adenomatoid hamartoma. The MRI-scan carried out two month after the procedure described no recurrence, so as the regularly made endoscopic controlling investigations showed no evidence of recurrence.
Conclusion: The importance of REAH is first of all the differentiation, the differential diagnosis include the inverted papilloma and the malignant tumour. This can save the patient from unnecessary radical procedures.
 

A heveny és a perzisztáló kongeszciós típusú gátolt orrlégzés hátterében rendszerint gyulladásos eredetű betegségek állnak. Az akut formát általában vírusinfekció okozza, ilyenkor antibiotikum adása nem indokolt, az allergiás rhinitis (AR) és az akut bakteriális rhinosinusitis (ABRS) elkülönítő diagnózisa alapvető. A perzisztáló nazális kongeszció kivizsgálása és kezelése igényesebb feladat, ezért a szakmai irányelvek alkalmazása és szakorvosi konzílium igénybevétele javasolt. Szakorvosi szinten a modern rhinológia irányelveinek betartása szükséges. A nazális hiperreaktivitás figyelembevétele és szakszerű kezelése, a tüneti kontroll fogalmának bevezetése és gyakorlata, valamint a súlyossági fokozatok és lépcsőzetes terápiás elvek betartása ajánlott.

Klinikai tanulmányunkban egy teljes mértékben felszívódó, sertészselatin mátrixot tartalmazó orrtampon hatékonyságát, illetve a gyógyulási folyamatra gyakorolt hatását vizsgáltuk a hagyományos, nem felszívódó orrtamponokkal szemben, funkcionális endoszkópos melléküreg-műtéteket (FESS) követően, a betegek tüneteinek klinikai és statisztikai elemzésével.
Prospektív, randomizált, kontrollált módon végzett vizsgálatunkba 18 beteget vontunk be, akiknél kétoldali, orrpolipózissal járó, krónikus melléküreg-gyulladás miatt FESS-t végeztünk, amelynek során az egyik random módon kiválasztott orrfélbe, a középső kagyló alá, teljes mértékben felszívódó, hab állagú tampont (Surgiflo, Johnson & Johnson, Somerville, USA) injektáltunk, a másik orrfélbe pedig egy széles körben használt, nem felszívódó, polyvynil-alkohol szivacsot (Merocel, Med­tro­nic Xomed, Jacksonville, USA) helyeztünk. Ez utóbbi képezte a kontroll csoportot (önkontroll). Az eredmények értékelése a posztoperatív 1., 4. és 12. héten történt orrendoszkópos vizsgálatokkal, amelyek során a nyálkahártya ödémáját, pörkösödését, a vérzés mértékét, az orrváladék jellegét, illetve az osz­tio­meatális komplexum nyitottságát és a hegesedés mértékét, valamint a reepitelizáció állapotát elemeztük. A betegek szubjektív panaszait, mint az orrdugulás, orrfolyás és szaglásvesztés, 1-től 10-ig terjedő vizuális analóg skálán értékeltük. Eredményeink statisztikai feldolgozása során az orrtamponok hatékonysága között adódott különbségek szignifikanciáját két mintás t-próba alkalmazásával vizsgáltuk.
A felszívódó orrtampon oldalán az 1. héten mérsékeltebb pörkösödést, kevesebb orrváladékozást és vérzést, előrehaladottabb reepithelisatiot tapasztaltunk, viszont a nyálkahártya-ödéma és a szaglászavar fokozottabbnak, az osztiomeatalis komplexum pedig szűkebbnek bizonyult. Ezek a különbségek azonban nem voltak szignifikánsak, és a 4.-12. hétre teljesen kiegyenlítődtek. Vizsgálataink alapján a Surgiflo felszívódó tampon endoszkópos melléküreg-műtétek kapcsán történő alkalmazása a természetes gyógyulási folyamatot nem befolyásolta hátrányosan és vérzéscsillapító hatása is ugyanolyan hatékony volt, mint a nem felszívódó polyvynil-alkohol szivacsé. A Surgiflo használatának nagy előnye, hogy az orrból nem kell eltávolítani, vagyis elkerülhető a betegnek sokszor nagy fájdalmat és kellemetlenséget okozó tamponhúzás és annak az orrnyálkahártyára kifejtett számos negatív hatása.

Összefoglalás

Cél: A homlokcsonttörött betegeink kezeléséből levonható tanulságokkal, valamint a témára vonatkozó irodalom feldolgozásával szeretnénk tisztázni a homlokcsonttörések ellátásának korszerű szakmai irányelveit.
Anyag és módszer: 2007 novembere és 2013 januárja között, 6 év során az osztályunkra utalt, homlokcsonttörött betegek retrospektív analízisét végeztük.
Eredmények: Kórházunkban a 22 homlokcsonttöréssel kezelt beteg az összes arccsonttöréssel operált beteg mindössze 1,6%-a. Többsége férfi (86%), az átlagéletkor 37,4 év (21-70 évesek) volt. Etiológiája elsősorban baleset (68%), kisebb részben erőszak (32%) volt. A töröttek 77%-nak nem volt egyéb törése. Csak 5 betegnél találtunk társult orbita, naso­ethmoideális, maxilla, Le-Fort III szintű törést (23%). A homloktörések 91%-a izolált elülső fal törés volt, így az esztétikai helyreállítás és a mukociliáris nyálkahártya-funkció fenntartása volt a cél. A törések 85%-ánál volt szükség a törés repon­lásá­ra látható besüppedés miatt, 60%-ánál mikrolemezes rögzítésre is. A törések feltárásához 65%-ban a szemöldökívben vezetett, 16%-16%-ban koronális, illetve a lace­rá­ciót meghosszabbító metszést, egy betegnél endoszkóppal asszisztált transzkután repozíciót alkalmaztuk. Egy beteg esetében alakult ki posztoperatív sinusitis, osteomyelitis, aki a darabos homlokcsonttörés felett erősen szennyezett lágyrész­sérüléssel érkezett. A többi beteg a vizsgált időszakban panaszmentes. A diagnózis és műtéti tervezés alapvető eszközének a háromdimenziós CT (3DCT) bizonyult.
Konklúzió: A funkcionális endoszkópos szinuszsebészet (FESS) fejlődésének köszönhetően, amely az inkomplett szinusz­funk­ció következményeként jelentkező mucokele kezelésére is kiválóan alkalmas, a nemzetközi irodalomban is észrevehető konzervatív, a homloküreget funkciójában is megtartó elülső fal esztétikai helyreállítását biztosító konzervatív beavatkozásokat végeztük. Kis törések esetén a minimálinvazív endoszkópos beavatkozást javasoljuk a heroikus koronális, illetve a homlok anesztéziával és heggel járó szemöldök-metszés helyett. A rendszeres kontroll hosszú évtizedeken át javasolt a mucokele, pyokele, meningitis agytályog időbeni elkerülésére. Homlokfájdalom, nyomásos tünetek, illetve orrfolyás esetén CT-vizsgálat kötelező. Tekintettel arra, hogy az esztétikus rekonstrukción túl a szinusz funkciójának biztosítását (átjárható fronto-nazális ductus), és a komplikációk kezelését is (liquor­rhoea, mucokele) ma már endoszkópos módszerrel végzik, javasoljuk, hogy az ilyen töröttek ellátásában a fül-orr-gégészeti háttérrel rendelkező osztályok vegyenek elsősorban részt.

Summary

OBJECTIVE: With an analysis of our frontal sinus fractured patients, and with the review of the literature we would like to clarify the optimal and up to daFte treatment modalities of this fractures.
MATERIALS AND METHODS: A 6 year retrospective analysis (2007–2013) of frontal sinus fractures and their treatment in our hospital.
RESULTS: Frontal sinus fractures are rare, in our hospital we treated only 22 patients 1,6% of all maxillofacial fractures. 86% were men, mean age was 37.4 years, (21-70 years of age), 68% were due to accidents, 32% was due to interpersonal assault. 77% of the patients had isolated frontal sinus fractures, only five patients had associated orbital, maxillary, nasoethmoid, Le Fort III., etc fractures (23%). 90% of the frontal sinus fractures were isolated anterior wall fractures. 86% of the patients had re­duc­tion of the fractures due to esthetic deformity (impression) of the forehead. 60% needed an additional rigid microplate fixation. Access to fracture was through eyebrow incision (65%), coronal incisions (16%) extension of the lacerations (16%). 1 patient had endoscope assisted transdermal reduction of the fracture. One patient with initial contaminated laceration of forehead deve­lo­ped postoperative complication of recurrent sinusitis and osteo­mye­litis in the study period. We found the most useful the 3 di­men­sional CT (3DCT) views for diagnosis and treatment planning.
CONCLUSION: Due to the development of the Functional Endo­scopic Sinus Surgery (FESS) techniques, which is the first choice of treatment of possible mucoceles due to incomplete sinus function, we advocate a more conservative approach of esthetic rehabili­ta­tion of the frontal wall, preserving a functional sinus. In case of small fractures we recommend the minimal invasive endoscopic approach, instead of the heroic coronal, or the eyebrow incisions, which lead to possible scarring and anaesthesia of the forehead. Long term follow up is nevertheless mandatory on a regular basis to notice in time serious complications such as muco-pyocele, that can lead to meningitis and brain abscess. Urgent CT is compulsory should there be nasal discharge, or headaches. Taking into account that nowadays even the consequences of incomplete sinus function, muco-pyocles, liquorrhoea, nasofrontal duct obstruction are best treated by means of endoscopic sinus surgery we re­com­mend, that these fractures should optimally be managed by de­partments where joined forces of maxillofacial and ENT are available.
 

Összefoglalás

A gyógyszer indukált alvásendoszkópia a felső légutak alvás közbeni vizsgálatának egyedülálló módja. A gyógyszerekkel indukált szedáció során lehetőség nyílik a felső légutak teljes hosszának fiberoszkóppal történő vizsgálatára a horkolási hangeffektus kiadása, valamint az obstrukció produkálása közben, vizualizálhatóvá válik az obstrukció helye, kiterjedése, foka.
A szerző a cikkben kifejti az alvásendoszkópia elvégzésének indikációját, a saját tapasztalatai alapján a hazai viszonyokra adaptált, módosított indikációkat, valamint a nemzetközileg legújabban elfogadott, egységes VOTE klasszifikációs szabályrendszert, mely segítséget nyújt az obstrukció helyének meghatározásában, rögzítésében. A cikkben részletesen ismertetésre kerül az alvásendoszkópia kivitelezésének technikája is.

Summary

Drug-induced sleep endoscopy (DISE) offers a unique evaluation of the upper airway during sleep. After pharmacologic induction of sedation, it is possible to evaluate endoscopically the structures of the upper airway, and also possible to visualize the site, the forme and the size of the obstruction and the site of the soft tissue vibration.
The author describes the exact indication and a self modified indication list of the sleep endoscopy, and the VOTE classification system for reporting of DISE findings.
The article also includes of the DISE technique. 

Az allergiás rhinitis kezelése során az elsőnek választandó szerek közé tartoznak az antihisztaminok. Egyes formáik, ismert szedatív mellékhatásuk miatt, komoly veszélyt jelenthetnek a biztonsági szempontból jelentős munkakörökben dolgozók és a közlekedésben résztvevők számára. Kiemelt jelentőségű a speciális elbírálást igénylő, a légi és a közúti tömegközlekedésben résztvevő személyzet gyógyszeres ellátásának kérdése. Áttekintjük az ide vonatkozó előírásokat, hazai és nemzetközi javaslatokat. Leginkább a fexofenadint, továbbá a dezlora­tadint, és az adagolás szigorú betartása mellett a levocetirizint és a loratadint tekinthetjük biztonsági szempontból alkalmazásra javasolható készítménynek. A szerzők a dolgozat repülésbiztonságra és katonai alkalmasságra vonatkozó némely részeit a Honvédorvos 2011; 63 (1–2, Suppl 1) 35–43. számában megjelentették.