Összefoglalás

A Debreceni Egyetem Fül-orr-gégészeti és Fej-nyaksebészeti Klinikáján 2002 és 2011 között operált 32 cochlearis implantátumot viselő gyermek szüleinek PEACH-teszt (Parents Evaluation of Aural/oral performance of children) alapján történt hallásteljesítményt minősítő pontozása került feldolgozásra. A vizsgált gyermekcsoportban az implantáció időpontjában elért életkor, illetve az implantátum használatának időtartama között nem tettünk különbséget. Az implantátum működő elektródáinak száma a gyermekeknek a hangok, illetve a beszédhangok meghallására vonatkozó képességét a szülők szerint nem befolyásolta. Mindez azonban összefügg az adatpontok jelentős szórásával. Egyértelmű pozitív korreláció mutatható ki a működő elektródok száma és az implantátum viselésének komfortossága között. A PEACH-teszt validitását jelenti, hogy nyílt szóteszttel a PEACH-értékek pozitív korrelációt mutatnak. A működő elektródszám nem korrelál a szóteszt eredményével, amely ismét a PEACH-teszt hitelességét támasztja alá, hiszen a PEACH-értékek a hangok meghallására és a beszédhangok észrevételére vonatkozóan ugyancsak nem mutattak pozitív korrelációt a működő elektródok számával. Az azonos hallásteljesítményt (nyílt szóteszt) jelentős szórással értékelő PEACH-értékek a módszer finomítását igénylik a pontos hallás teljesítmény megállapításához, de mindennapi környezetben tanúsított hallási képesség kvalitatív becslésére a teszt alkalmasnak tűnik.

Summary

The PEACH test (Parents Evaluation of Aural/oral performance of Children) evaluations of hearing performance of cochlear implanted prelingually deaf children’s (n=32) parents after implantation were worked up in the Department of Oto­­­­rhino­laryn­gology and Head and Neck Surgery, University of Debrecen. Correlation was not found between the number of functioning channels of the implant and the auditory performance. The comfort level of wearing the speech processor, however, showed a positive correlation with the PEACH scores. A positive cor­re­la­tion between PEACH scores and open set word recog­ni­tion scores was established as a validity measure of the PEACH test to qualify correctly the auditory performance of the cochlear implanted children’s speech and language development. Corre­lation was not found between the open set word recognition scores and the number of the functioning electrodes of the implant. This validates further on the feasibility of the PEACH test in evaluation of hearing capability of cochlear implanted children since a similar lack of correlation was established between PEACH scores and the number of activated channels of the cochlear implants. Similar auditory performance was, however, exhibited by the PEACH scores in a largely different open set word recognition values. This calls the attention to a necessary refinement in the PEACH score evaluation. Overall, the PEACH scoring of cochlear implanted children without classification as to the chronological age at implantation and linguistic age, gives a reliable tool in the evaluation of auditory performance of children with cochlear implant among everyday activity conditions. PEACH test qualifies the listening capabilities of the hearing impaired child as to presence or absence of listening to auditory stimuli. The PEACH scores do not precisely measure the auditory skills of a given child but it can give an estimate of hearing performance development of the cochlear implanted child for orientation purposes.
 

A szerzők közleményükben azt vizsgálják, van-e különbség a gyermekkori cholesteatomák miatt végzett tympano­plasticák rövid és hosszú távú audiológiai és egyéb vonatkozású eredményeiben a hasadékos és nem hasadékos betegek között. Ehhez az első szerző gyermekkorú betegeken végzett tympanoplasticai anyagát dolgozták fel, a harmadik szerző által kifejlesztett szoftver segítségével. A „nem hasadékos” gyermekek átlagéletkora 10,7 év, a „hasadékos” betegeké 9,5 év volt első műtétük idején. A vizsgálatban 172 „NoCleft” és 20 „Cleft” cholesteatomás fül vizsgálati adatait vetették össze, ami közel 24 évnyi tympanoplasticai tevékenység eredménye. Audiológiai vonatkozásban sem a preopratív ABG-k (ABG= air-bone gap; csont-légrés), sem a posztoperatív legjobb ABG-k, sem a posztoperatív legutolsó ABG-k, sem pedig a hallásjavulás mértékében nem találtak szignifikáns különbséget a két csoport között. Ugyanígy nem mutatkozik szignifikáns eltérés a két csoport között az évek múlásával járó ABG-romlás tekintetében sem. A legutolsó ABG-értékek átlagos kontroll-ideje 4, illetve 4,1 év. Az eddig elért „végső” hallásjavulás vonatkozásában 11,29 kontra 13,9 dB-es átlag ABG javulás között sincs szignifikáns differencia, ráadásul utóbbi a hasadékosok javára mérhető. Szignifikáns különbség van viszont a grommet behelyezések arányában. A hasadékosoknál, arányaiban nyolcszoros mennyiségű intra- és posztoperatív grommet behelyezés történt a nem hasadékosokhoz viszonyítva (5% kontra 40%). Úgy tűnik, ez, valamint a sokkal gyakoribb kontrollvizsgálat az „ára”a nem hasadékos csoporthoz hasonló, nem szignifikánsan különböző audiológiai eredményeknek. Utóbbi lehetőségét a „Clef Palate Team” keretei között való hasadék-gondozás teremti meg, amely csoport a pécsi gyermekklinikán 1996-ban jött létre. Hasadékosoknál fel kell készülnünk arra, hogy akár évekig tartó jó anatómiai és funkcionális eredmény után is, váratlanul tuba-elzáródás jelentkezik, ami derült égből villámcsapásként teszi tönkre az elért eredményt és nyitott technikájú revízióra kényszerülünk.

Retrospektív tanulmányunk a cone-beam komputertomográf (CBCT) szerepét mutatja be az otosclerosis preoperatív diagnosztikájában. A tanulmányba 32, egyoldali stapedectomián átesett beteg került szövettanilag igazolt stapedialis otosclerosissal. A műtétek előtt minden esetben sziklacsont CBCT készült. A vizsgálat során 0,3 mm-es szeletvastagsággal és többsíkú rekonstrukcióval dolgoztunk, és az eltávolított stapestalpakat minden esetben szövettani vizsgálatra küldtük. A CBCT-n látott elváltozásokat a Marshall-féle osztályozási rendszernek megfelelően értelmeztük (0-3 grádus). A szövettani leleteket a több síkban rekonstruált CBCT képekhez viszonyítottuk. A szövettanilag igazolt aktív otoscleroticus gócokat a CBCT minden esetben azonosította (n=21), 100% szenzitivitással. Az inaktív otoscleroticus gócokat azonban a CBCT nem mutatta ki (n=11, szenzitivitás=0%). A CBCT vizsgálattal csak stapestalpat érintő elváltozásokat találtunk, retrofenestrális góc nem mutatkozott. Minden igazolt eset a Marshall szerinti 1. grádusnak felelt meg a stapestalp elülső pólusán elhelyezkedő góccal. A CBCT megbízható képalkotó módszer az otosclerosis preoperatív diagnosztikájában, a nagyfelbontású CT-hez (HRCT) képest lényegesen alacsonyabb sugárterheléssel. Eredményeink a CBCT magas szenzitivitását és specificitását igazolták az aktív otosclerosis hypodenz lézióinak kimutatása során.

A cochlearis implantáció indikációja a kezdetektől napjainkig jelentős változást mutat. Míg korábban a meglévő hallásmaradvány megőrzésével az operatőrök nem számoltak, és teljes mélységű implantációt végeztek, addig az új indikációs kritériumok szerint azoknál, akiknek hallásmaradványa van, előtérbe került a hallásmaradvány megőrzését szolgáló kifinomult sebészi technika és a korszerűbb implantátumok iránti igény. A magas frekvenciákon jelentős mértékű halláscsökkenést, ugyanakkor a mély frekvenciákon értékes hallásmaradványt mutató betegeknek a hagyományos hallókészülék nem feltétlenül nyújt megfelelő megoldást, a teljes hosszúságú implantátummal végzett műtét során pedig elpusztulhatnak a csiga apikális régiójában még működő szőrsejtek. Az ilyen esetekben a megoldás az elektroakusztikus stimuláció, ami a magas frekvenciákon ún. rövid típusú cochleáris implantátummal történő elektromos stimuláció és a mély frekvenciákon végzett ipszilaterális akusztikus stimuláció kombinációja. A hallásmaradvány megőrzése érdekében kifejlesztett új elektródák, a behelyezés mélységének tanulmányozása, a sebészi technikák finomítása mellett az új indikációs kritériumok felállítása szükségszerű volt. Közleményünkben beszámolunk a klinikánkon elektroakusztikus stimulációval nyert kezdeti tapasztalatainkról.
 

A szűk hallójárat-bemenet megnehezíti a betegek fülvizsgálatát, megakadályozhatja a hallókészülékek illesztését, a fülzsír ürülését, akár vezetéses halláscsökkenéshez is vezethet. Az elváltozás műtéti megoldására számos eljárás létezik. Klinikánkon az elmúlt években bevezettük a hallójárat-bemeneti „W” plasztikát. Ez a technika rendkívül egyszerűen, néhány lépésben, akár helyi érzéstelenítésben is elvégezhető, minimális sebészi eszköz igénnyel. Klinikánkon 2011 októbere és 2013 szeptembere között 7 betegnél végeztük el a műtétet különböző indikációkban. Resztenózis nem fordult elő, minden esetben tág hallójárat-bemenetet kaptunk. A bőr zárása „W” alakú vonalban gátolja a hegek általi összehúzódást, ezáltal megakadályozza az ismételt szűkület kialakulását.

Számos újszerű otoszklerózissal foglalkozó tanulmány számol be genetikai összefüggésekről a renin–angiotenzin–aldo­szte­ron-rendszer (RAAS) különböző génjeinek egypontos nukleo­tid-polimorfizmusaival (single nucleotide polymorphism, SNP) kapcsolatban anélkül, hogy a RAAS expresszióját humán stapestalpak segítségével igazolnák. Az eddigi eredmények meglehetősen ellentmondásosak, ugyanis a RAAS kifejeződése kizárólagosan idegi-, ér- és vese eredetűnek tulajdonítható. Hematoxilin-eozin (HE.) és RAAS-specifikus immunfluo­resz­cens (IFA) festéssel analizáltunk ankilotikus stapestalpakat (n=20), kortikális csontfragmentumokat (n=10) és humán vese-szövetmintákat (n=10). Az összes ankilotikus stapestalp szövettanilag megerősített otoszklerózisnak bizonyult. A szövettanilag aktív (n=13) és inaktív (n=7) otoszklerotikus gócok konzekvensen negatív immunreakciót mutattak reninre, angiotenzin konvertáló enzimre (ACE), angiotenzin-II-re (AT-II) és angiotenzin-II-receptorra (AT-IIR). A kortikális csontokban tekintélyes mennyiségű RAAS expressziót figyeltünk meg a perivaszkuláris csontvelői progenitor sejtekben. Pozitív kontrollként használt vese-szövetminták intenzív RAAS-specifikus immunreakciót adtak. Jelen vizsgálataink alapján a RAAS négy tanulmányozott tagja nem jár fokozott expresszióval és nem is fejeződik ki fehérje szinten humán otoszklerotikus sta­pes­tal­pak­ban. Ez a jelenség független az otoszklerózis szövettani aktivitásától. Jelen körülmények között a RAAS etiológiai szerepe megkérdőjelezhető az otoszklerózis patogenezisében.

Napjainkban egyre nagyobb probléma a magas hangnyomásszint okozta halláskárosodás, amely az elterjedt fülhall­ga­tós/fej­hallgatós médialejátszók miatt elsősorban a fiatalokat érinti. Léteznek olyan pszicho-akusztikai eljárások, amelyek a szubjektíve érzékelt hangerőt úgy növelik, hogy a fül nem lineáris frekvenciaérzékenységét használják ki.

A vizsgálat célja: A vizsgálat célja olyan eljárás és elektronikai eszköz működésének tesztelése, amelynek segítségével növelhető az érzékelt hangerő, a hangnyomásszint alacsony értéken tartása mellett.

Módszer: A prototípust úgy készítettük, hogy szubjektív összehasonlító hangosságérzet-tesztet lehessen vele végezni. Az adatokat egyénenként, kérdőív segítségével gyűjtöttük, és a válaszokból számtani átlagot számolva, az eredményt decibelben adtuk meg.

Eredmények: A vizsgálat eredményeként átlagosan 2,73±2,19 dB hangosságérzet növekedést kaptunk ugyanazon hangnyomásszint mellett.

Következtetés: Az eredmények arra engednek következtetni, hogy megfelelő torzítást alkalmazva, a fül nem-lineáris viselkedését kihasználva elérhető, hogy hangosabbnak érzékeljünk ugyanolyan hangnyomásszintű hangot. Mivel az eredmény 3 dB SL alatti, további kutatások szükségesek az elmélet bizonyításához. Az újdonság tárgyát képező berendezés legnagyobb haszna a fülhallgatós/fejhallgatós zenehallgatás elterjedése miatt egyre gyakoribb halláskárosodás megelőzése.

Jelen klinikai tanulmányunk célja a stapessebészeti gyakorlatunkban alkalmazott, hőmemóriával rendelkező, önzáródó Nitinol pisztonnal szerzett középtávú halláseredményeink bemutatása volt. A korábban már publikált 1 éves eredményeinket hasonlítottuk össze a minimum 3 évvel a műtéteket követően végzett (maximum 6,7 év, átlag: 4,4 év) halláseredményekkel. A 2005 novembere és 2007 januárja között Nitinol piszton alkalmazásával végzett stapes műtéten átesett 44 betegünk audiogramjainak feldolgozását retrospektív módon végeztük el. Az alkalmazott protézisek hossza 3 eset kivételével 4,5 mm, átmérője 0,6 mm volt. Három esetben 4,75 mm hosszú protézist használtunk. Előzetes feltételezésünk az volt, hogy az 1 éves halláseredmények stabilak maradnak, átlag 4,4 évvel a műtéteket követően is. A 44 operált betegünk közül 32 volt nő és 12 volt férfi. A betegek átlagéletkora 40,4 év volt (27-69 év). Valamennyi beteg esetében elérhető volt az 1 éves hallásvizsgálati eredmény. 38 beteg esetében (30 nő, 8 férfi, átlagéletkor 45 év, legfiatalabb 28 éves, legidősebb 67 éves) a középtávú, átlag 4,4 évvel a műtéteket követően végzett audiogramok is rendelkezésünkre álltak. Az átlagos csont-légköz (air-bone gap, ABG) a 0,5, 1, 2 és 3 kHz frekvenciák átlagában 11 dB (SD: 4,1) volt 1 évvel a műtéteket követően. Középtávon, azaz átlag 4,4 évvel a beavatkozások után ugyanez az érték 6,4 dB-nek bizonyult (SD: 3,6). A csont-légköz 1 évvel a műtétek után átlagosan 19,5 dB-lel javult, míg középtávon, azaz 4,4 évvel a műtétek után ez az érték 21,3 dB volt. Az 1 éves posztoperatív halláseredmények alapján a csont-légköz a betegek 77,2%-ában 10 dB alatt volt, ugyanez az arány átlag 4,4 év elteltével 89,5% volt. A középtávú halláseredmények alapján egyetlen betegünk csont-légköze sem volt nagyobb 20 dB-nél. A műtét következtében kialakult esetleges belsőfül-károsodás vizsgálatára a pre- és posztoperatív légvezetéses értékeket hasonlítottuk össze 4 kHz frekvencián. A posztoperatív 1 éves eredmények kapcsán ez érték – 2,5 dB volt, viszont átlag 4,4 évvel a műtéteket követően +13 dB. Beteganyagunk esetében a légvezetéses értékek javulását minden paciensükre vonatkozóan az ún. Amsterdam Hearing Evaluation Plot (AHEPs) segítségével is bemutatjuk. A Nitinol protézis alkalmazása nem okozott in­tra­ope­ratív nehézségeket, posztoperatív komplikációt beteganyagunkban nem észleltünk. A hagyományos stapes­pro­té­zisekkel összehasonlítva a Nitinol piszton rendkívül megbízhatónak bizonyult. A tanulmányunk során nyert eredmények alapján megállapítható, hogy az audiológiai paraméterek tekintetében a posztoperatív 1 éves és átlag 4,4 éves eredményeket összehasonlítva mérsékelt javulás következett be. Véleményünk szerint ennek a javulásnak egyrészt a piszton manuális módon az incusra történő rászorításának kiküszöbölése, másrészt a hallócsontláncolatot nagyon kímélő lézertechnika alkalmazása lehet az oka. A nemzetközi szakirodalomban olvasható legtöbb tanulmány csupán a rövid távú eredményeket közli (6 hetes vagy 6-12 hónapos poszt­ope­ra­tív eredmények), esetünkben a középtávon észlelt hallásjavulás figyelemre méltó lelet, amely stapes sebészeti technikánk további tökéletesítésére sarkall bennünket. Módszerünkkel a komplikációk rendkívül ritkák, de a lézer stapedotomia megbízhatóságának további igazolására még hosszabb távú vizsgálatokat tervezünk.

KTP laser stapedotomy with a thermal shape-memory Nitinol piston: follow-up study reporting intermediate-term hearing

The aim of this study was an evaluation of the mid-term hearing results after the implantation of a self-crimping heat memory Nitinol piston in stapes surgery. The 12-month postoperative results were compared with those at a minimum of 3 years (maximum 6.7, average 4.4 years). The medical records of all 44 patients who underwent surgery with a Nitinol piston for stapes fixation between November 2005 and January 2007 were evaluated retrospectively. The prostheses used in all cases measured either 4.5 or 4.75×0.6 mm. We hypothesized that the 12-month postoperative hearing results would be permanent after an average follow-up of 4.4 years. Thirty-two of the 44 consecutive patients were females and 12 were males. Their mean age was 40.4 years (range 27-69). All underwent a 12-month postoperative audiometric evaluation. 38 (30 females, 8 males, average age 45, range 28-77 years) of the 44 were available for mid-term 4.4-year (minimum 3 years, maximum 6.7 years) postoperative audiometric evaluation. The mean air–bone gap (ABG) for the frequencies 0.5, 1, 2 and 3 kHz at the 12-month postoperative follow-up was 11 dB (SD 4.1) and that after an average 4.4-year postoperative evaluation was 6.4 dB (SD 3.6). The mean decrease in ABG after 12 months was 19.5 dB, and that after the average 4.4 years was 21.3 dB. ABG closure within 10 dB was achieved in 77.2% after 12 months and in 89.5% after the average 4.4 years. No patient with an ABG >20 dB was recorded after the average 4.4 years. The mean air conduction threshold at 4 kHz was examined pre and postoperatively so as to indicate any possible inner ear damage. At the 12-month follow-up, the difference between the pre and postoperative values was –2.5 dB, whereas after the average 4.4 years the difference was surprisingly +13 dB. The individual AC improvements were also demonstrated with the use of Amsterdam Hearing Evaluation Plots (AHEPs). The Nitinol prosthesis allowed excellent intraoperative handling and no postoperative complication was reported. As compared with conventional stapes prostheses, the Nitinol-based SMart prosthesis is a safe and reliable stapes prosthesis. Our mid-term audiometric evaluations revealed that the audiometric parameters demonstrated a hearing improvement between the postoperative 12-month and average 4.4-year examinations. We consider the elimination of manual crimping and the use of a “non-touch” hand-held laser technique has a positive impact on the mid-term audiometric results. Most of the previous studies presented only relatively short-term (from 6 weeks up to 6-12 months) audiometric evaluations. Complications are rare, but a longer follow-up is needed to establish the long-term stability.

A PTE ÁOK Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikáján 2010-ben indult a szubjektív fülzúgás kezelését célzó repetitív transcranialis mágneses stimuláció (rTMS) programja. Az rTMS kezeléseket a nemzetközi szakirodalom széles körben elfogadott protokollja szerint végeztük. A betegek 5 napig részesültek kezelésben, ami egy-egy alkalommal 15-20 percig tartott, előtte és utána 1 nappal és 1 hónappal tesztek kitöltésére került sor. A kezeléshez Magstim rapid 2 magnetotherápiás készüléket alkalmaztunk a bal oldali temporalis lebeny felett. Az eszköz kézi darabját a bal oldali külső hallójárat felett 5 cm-re, a fejbőrre helyeztük. Minden páciensnél meghatároztuk a nyugalmi motoros küszöböt a motoros cortex területén, elkerülve az akaratlan és nemkívánatos izomrángásokat. A kezelés alatti intenzitást az nyugalmi motoros küszöb 90%-ában határoztuk meg, 1 Hz frekvenciát alkalmaztunk. Alkalmanként 1000 impulzust közöltünk a bal oldali hallókéreg felett. Értékelhető adatokat 8 pácienstől nyertünk, közülük 2 személynek javult, illetve szűnt meg a tinnitusa, így 25%-os javulási arányt eredményezett a kezelés. A nemzetközi szakirodalom terápiás eredményeit kis esetszámmal sikerült elérnünk. A jövőben a kóros agyi tevékenység pontos leképezését jelentő fMRI-vizsgálat jön szóba pácienseinknél a célzottabb kérgi gátlás érdekében. Reméljük, hogy az orvosi-pszichológiai szemlélet hathatós segítséget hoz a tinnitussal küszködő páciensek komplex rehabilitálása érdekében, hiszen gyakran egy életen át fennálló problémakör megoldására kell vállalkoznunk.

Tinnitus management with repetitive transcranial magnetic stimulation

In 2010 a therapeutic program commenced at the University ENT Department Pécs, aiming the management of patients presenting with subjective tinnitus with repetitiv transcranial magnetic stimulation (rTMS). The program relied on widely accepted international clinical protocols.  The rTMS treatment was administered for 5 days, each stimulation lasted for 15-20 minutes, and all the patients were asked to fill a tinnitus questionnaire and a visual analog scale 1 day prior to the rTMS, 1 day after-, and 1 month following the therapy. The transducer was placed on the hairy skin 5 cm above the left ear canal. The resting motor treshold (RMT) was calculated in order to avoid unintended muscle contraction. The intensity was adjusted at 90% of RMT level. We applied 1000 impulse at 1 Hz frequency each occasion. Assesable data were collected from 8 patients. Out of this 8 patients, 2 reported regression or absence of tinnitus following rTMS. Twenty five percent of our patients reported some improvement. Our results are comparable with the findings of international trials however the number of cases in our study was limited. In the near future the application of fMRI seems to be useful due to the precise visualisation of cortical hyperactivity. As a matter of fact the management of tinnitus should be based on medical-psychological collaboration as the condition lasts lifelong in most of the cases.

Összefoglalás

A dobüregben növekvő neurinoma ritka kórkép, amely a dobüreg bármelyik idegképletéből származhat, vagy beterjedhet a dobüregbe a környező idegekből kiindulva. Schwan­no­mának hívjuk az ideg valódi daganatos elfajulását, ami a Schwann-sejtek tumoros burjánzása. Ezzel szemben az úgynevezett amputációs vagy traumás neurinoma egy szövettanilag eltérő kórkép, hátterében gyakran trauma vagy ritkán gyulladás által kiváltott reaktív axon-, Schwann-sejt és pe­ri­neurális sejtprolifráció áll. Esetismertetésünkben egy 53 éves, intézeti gondozás alatt álló, demenciában szenvedő páciens kórtörténetét mutatjuk be, aki felső légúti infekció tünetei mellet jelentkező jobb oldali fülfájdalom, processus mastoi­deus feletti nyomásérzékenység miatt került osztályos felvételre klinikánkra 2006.01.27-én. Mikroszkópos fülvizsgálat során a dobhártya, illetve a dobüregi gyulladásra típusos fültükri képet nem láttunk, viszont egy ép hámmal fedett 4-5 mm-es terimét találtunk a dobhártya hátsó kvadránsában, amely a dobhártyát kidomborítva nyúlt a hallójárat felé. A páciens korábban fülmûtéten nem esett át, fej-, vagy fültrauma nem érte. Jobb fülén 31,5 dB-es csont-légrést, és 67,5 dB-es légvezetéses küszöböt mértünk a 0,5-1-2-3 kHz frekvenciák átlagában. Ízérzése megtartott volt. Laboratóriumi-, audiológiai-, és koponya CT-vizsgálatokat követően jobb oldali exploratív tympanotomiát és mastoidectomiát végeztünk. A mûtét során az akut mastoiditis lehetőségét kizártuk, viszont egyértelmûen megállapítható volt, hogy a fülvizsgálat során látott terime a chorda tympani dobüregi szakaszából eredt. A terime az incudo-stapediális ízületet arrodálta, amely végül is vezetéses halláscsökkenést okozott. A terime szövettani vizsgálata amputációs neurinomát igazolt gyulladásos környezetben. A terime eltávolítását, valamint a hallócsontláncolat rekonstrukcióját követően a páciens panasz- és szövődménymentesen gyógyult, hallása javult. A mûtétet követően 9 hónappal 8,5 dB-es átlagos csont-légrést mértünk. A schwannoma kialakulásának hátterében valószínûleg krónikus gyulladás állt.

Summary

Neurinoma developing in the tympanic cavity is a rather rare entity. It may arise from the neural structures of the middle ear, or it may spread from the sorrounding tissues into the tympanic cavity. Schwannoma is a benign tumor which arises from the schwann cells of the myelin sheath of the nerve. The traumatic-, or amputation neurinoma is a histologically different entity usually caused by trauma or rarely inflammation, resulting in a reactive cell proliferation of the schwann cells, axons and pe­ri­neural cells. We present a case of a 53-year-old handicapped man with learning difficulties who lived in a nursing home. He was admitted to our department on the 27th of January 2006. Mic­ros­copic examination showed a solitaer tumor of 4-5 mm in dia­me­ter in the border of the posterior quadrants of the right eardrum extending into the external ear canal. Neither the eardrum nor the tympanic cavity was inflammed. The patient’s past medical history revealed no trauma to the head or any major ear surgeries. We measured 31.5 dB air-bone gap on the right side while the conductive component was the mean of 67.5 dB on 0.5-1-2-3 kHz. The patient’s sense of taste was intact. Following blood tests, audiological investigations and head CT, the patient underwent an explorative tympanotomy and a mastoidectomy. The mass lesion partially visible in the external ear could be clearly identified during the surgery as the tumor arising from the chorda tympany, that arroded the incudo-malleolar joint resulting the conductive hearing loss. Histology of the tumor revealed amputational neurinoma with signs of chro­nic inflammatory changes in the surroundig tissues. The patient’s recovery was uneventful. Reconstruction of the ossicular chain resulted in a 8.5 dB air-bone gap in average 9 month after the surgery. We anticipated that inflammatory changes in the middle ear cavity might have triggered the growth of the amputation neurinoma.