×
Rovatok: Hírek

In memoriam - Prof. Dr. Piffkó Pál

2015-11-19

2015. augusztus 18-án elhunyt Dr. Piffkó Pál Professzor úr. 1929. márc. 7-én Jászberényben született. Elemi és középiskoláját szülővárosában végezte, majd 1953-ban Budapesten szerzett orvosi diplomájával munkáját is a Jászberényi Városi kórházban kezdte meg.

Plasztikai sebésznek készült, ezért a rá jellemző céltudatossággal felkészülési részfeladatként 1957-ben szemészeti, 1960-ban sikeres fül-orr-gégészeti szakvizsgát tett. Gyakran és szeretettel emlegette szemorvosi kezdeteit, amely hasznára volt későbbi határterületi munkásságában.

Jászberény és Szolnok után a Fővárosi István Kórház Krepuska István vezette fül-orr-gégészetére került. Az itt eltöltött 10 év alatt nagy érdeklődéssel fordult a fülsebészet, ezen belül a tympanoplasztika ill. a fül mikrosebészete felé. Dr. Szócska Jánossal elsők között végeztek Magyarországon zárt technikájú tympanoplasztikát. Kezdeti tapasztalataikról 50 eset kapcsán 1965-ben közös dolgozatban számoltak be lapunk hasábjain.

1967-től Dr. Pogány Ödön utódaként az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet Fülészeti és Otoneurológiai Osztályát vezette. Működése döntő fordulatot hozott az OITI szakmai működésében. Az ő hatására vették kezdetüket az idegsebészeti mikroszkópos műtétek. Mikrosebészeti tapasztalataival jelentős szerepe volt az idegsebészet határterületi betegségeinek műtéti megoldásában: -transnasalis és transoralis basisműtétek, különös tekintettel a hypophysis daganatokra, az elülső-középső és hátsó scala liquorsipolyok zárása, az acusticus neurinomák Bucy-ill. translabyrinthaer műtétei stb. Határterületi munkájáról 1980-ban a szegedi Kongresszusunkon színes referátumban adott számot.

Alföldy után elsőként végzett gyógyszerrel befolyásolhatatlan M. Meniére-s betegeken saccotomiát, melynek eredményeit akkori munkatársával Dr. Simon Judittal 1974-ben lapunkban le is közölte.

Sokat foglalkozott az arcideg-bénulás valamint a túlműködés, tick enyhítésének műtéti lehetőségeivel.

Az ő érdeme az irreverzibilis facialis plegia esetén a funkció lehető pótlására végzett anastomosis-műtét (n.facialis-n.accessorius-ága) bevezetése az intézetben. Készült a facio-facialis- anastomosis műtétre is, de erre már nem került sor.

Nagy súlyt helyezett a korai diagnosisra. Ennek érdekében sokat küzdött pl. az agytörzsi acusticus kiváltott válasz (BAEP) vizsgálat bevezetéséért.

Szakmai érdeklődése ill. új műtéti eljárások megismerése, tapasztalatok szerzése céljából több tanulmányúton is járt(Bécs, Svájc,Japán,Kiev, USA), barátságot ápolt jó néhány neves külföldi szakemberrel : C.R.Pfaltz, C.Jansen, T.Miyoshi, Sakata, K.Burian, J.Pulec, stb.

1990-től két évig Bern-ben dolgozott visiting-professzorként.

1994-2004-ig még visszajárt az OITI-be tapasztalatával tanácsadóként segíteni munkánkat.

Számos dolgozat, több tankönyvrészlet magyar és idegen nyelven jelent meg tollából.
1973-ban védte meg disszertációját:”A humán tonsilla szerepe – sejtjeinek functionalis vizsgálata alapján” címmel.

1981-ben a XII. Világkongresszus Tud. Szervezőbizottságának Elnöke.

1982-ben a Munka Érdemrend Ezüst fokozata kitüntetést kapott.

1984-ben c. egyetemi tanári kinevezésben részesült.

Résztvett a graduális, postgradualis oktatásban esetenként idegen nyelven is. Tagja volt: a Magyar Fül-orr-gégeorvosok Egyesületének, Magyar Fül-orr-gégészek Szakmai Kollégiumának, ONO-Sectionak, Politzer-Társaságnak, Bárány Társaságnak, a Svájci Fül-orr-gégegyógyászok Egyesületének rk. tagja, a Fül-orr-gégegyógyászat c. folyóiratunk szerkesztőbizottságának tiszteletbeli tagja.

Piffkó Professzor úr 2013-ban vette át Gyémántdiplomáját. Nyugdíjas éveiben végre több időt szentelhetett családjának, és hobbyjainak. Öröme tellett gyermekei sikereiben, 7 unokájában, hallgathatta kedves zeneműveit vagy ülhetett órákon át csendben figyelve horgászbotjait a Dunán. Aztán egy régi betegség kiújulása ennek véget vetett.

Széles látókörű, kiváló kapcsolatteremtő képességű ember, nagy tudású orvos, halk szavú, visszafogott modorú, baráti főnök volt, aki önzetlenül adta át tudását.

Emlékét tisztelettel és szeretettel őrizzük.

Dr. Gádor Ildikó
Dr. Végső Péter
Dr. Nyáry István
 

Cikk értékelése Eddig 18 felhasználó értékelte a cikket.

Hozzászólások

Bejelentkezés

Technikai forródrót:
+36 30 327 4143

AZ EGYESÜLET KIEMELT TÁMOGATÓJA:

 

SANOFI

Az MFOE Arany fokozatú
támogatója a SANOFI.
 
 

AZ EGYESÜLET TÁMOGATÓI:

 

 teva

Victofon

 
 

Egyesületünk bankszámlaszáma:
11708001-20315478-00000000

Tagdíj: 10.000 Ft/év

Kérjük a tagdíjat erre a
számlaszámra fizesse!

A Közgyűlés határozatának
megfelelően 2023-tól a tagsági díj
egységesen 10.000 Ft/év.

Akinek túlfizetése volt a múlt évben, annak az idei évi (2024) tagdíjban ezt jóváírtuk és a befizetendő tagdíj összege ennek mértékével természetesen csökkenthető.

Befizetés előtt ellenőrizze
az egyenlegét a honlapon
!

A tagdíjról és a befizetésekről további
információk itt érhetők el!

A Magyar Fül-orr-gégészet
fejlesztéséért Alapítvány
Adószám: 18190003-2-42

Számlaszám:
11701004-20217868-00000000

Ha úgy gondolja, hogy támogatja céljainkat, kérjük, adja adója 1%-át
"A Magyar Fül-orr-gégészet fejlesztésért" Alapítványnak. Támogatását - betegeink nevében is - hálásan köszönjük!

Alapítványunkról további
információk itt érhetők el!

ujsag 70. évfolyam, 1. szám

Válasszon lapszámot

Partnerek

  Megjelent!
 
 

Megjelent Dr. Reményi Ákos
"A hangprotézissel végzett
beszédrehabilitáció gyakorlati kérdései
"
című szakkönyve.
 
További információk

 
 

Megjelent Hirschberg Andor professzor úr "Gyakorlati rinológia" című szakkönyve.
Évente számtalan szakkönyv jelenik meg világszerte ebben a témában, hazánkban azonban mindez ideig ilyen jellegű kiadvány
nem látott napvilágot.
 
További információk

 
 

Megjelent
Katona Gábor és Hirschberg Jenő szerkesztésében a

Gyermek Fül-orr-gégészet

tankönyv
 
További információk

 
 

Megjelent Hirschberg Jenő, Hacki Tamás,
Mészáros Krisztina szerkesztésében a

FONIÁTRIA ÉS TÁRSTUDOMÁNYOK

első és második kötete.
 
További információk