×

Élménytábor hallássérült gyermekeknek

2017-09-04

Idén második alkalommal került megrendezésre a Zalaszabari kalandoZoo-ban a cochleáris és csontvezetéses implantátumot viselő gyermekek táboroztatása. Az Erzsébet Táborok keretein belül 50 fő részére hirdettünk pályázatot ismét, ahova 6 és 14 év közötti gyermekek jelentkezhettek akár testvérükkel együtt.

 

 
A PTE Fül-orr-gégészeti és Fej-nyaksebészeti Klinika  vállalta a pályázók szüleinek tájékoztatását, adatainak összegyűjtését és feltöltését a program honlapjára. A tavalyihoz hasonlóan idén is mozgalmas és élmény dús volt a táborozás.

Klinikánkról Tóth Tamás fizikus kollégánk a gyermekekkel töltötte a hetet és biztosította az implantátumok optimális működéséhez a technikai hátteret. A táborvezető Gerlinger Sándor pedagógus mellett képzett önkéntes segítők szorgoskodtak a gyerekek körül: ápolók, szurdopedagógusok, valamint egy felnőtt implantátumviselő fiatalember vigyáztak a kis táborozókra. A program része volt a Zalakarosi strandfürdő és a Kis-Balaton Ház Múzeum meglátogatása.

Az idő nagy részét a kalandparkban töltötték különböző játékok kipróbálásával: csúszdák, magas-kötélpálya, 4D mozi. Állatsimogatásra és etetésre is volt lehetőség: kecskét, alpakkát, kengurut és szurikátát is tartanak a kalandparkban.

Az esti program szintén változatos volt: vetélkedők, tánc, karaoke és tábortűz tarkították a programot. A fiúk nagy kedvence volt a műfüves, kivilágított focipálya, ahol minden nap izgalmas mérkőzések zajlottak.

Az idei és a tavalyi sikerre való tekintettel már a jövő évi táborozás tervezése is megkezdődött.
 

       
             
       
             
       



Videó forrás: https://www.youtube.com/watch?v=aoInEdolJGM&feature=youtu.be

 

Cikk értékelése Eddig 2 felhasználó értékelte a cikket.

Hozzászólások

Bejelentkezés

Technikai forródrót:
+36 30 327 4143

AZ EGYESÜLET KIEMELT TÁMOGATÓJA:

 

SANOFI

Az MFOE Arany fokozatú
támogatója a SANOFI.
 
 

AZ EGYESÜLET TÁMOGATÓI:

 

 teva

Victofon

 
 

Egyesületünk bankszámlaszáma:
11708001-20315478-00000000

Tagdíj: 10.000 Ft/év

Kérjük a tagdíjat erre a
számlaszámra fizesse!

A Közgyűlés határozatának
megfelelően 2023-tól a tagsági díj
egységesen 10.000 Ft/év.

Akinek túlfizetése volt a múlt évben, annak az idei évi (2024) tagdíjban ezt jóváírtuk és a befizetendő tagdíj összege ennek mértékével természetesen csökkenthető.

Befizetés előtt ellenőrizze
az egyenlegét a honlapon
!

A tagdíjról és a befizetésekről további
információk itt érhetők el!

A Magyar Fül-orr-gégészet
fejlesztéséért Alapítvány
Adószám: 18190003-2-42

Számlaszám:
11701004-20217868-00000000

Ha úgy gondolja, hogy támogatja céljainkat, kérjük, adja adója 1%-át
"A Magyar Fül-orr-gégészet fejlesztésért" Alapítványnak. Támogatását - betegeink nevében is - hálásan köszönjük!

Alapítványunkról további
információk itt érhetők el!

ujsag 70. évfolyam, 1. szám

Válasszon lapszámot

Partnerek

  Megjelent!
 
 

Megjelent Dr. Reményi Ákos
"A hangprotézissel végzett
beszédrehabilitáció gyakorlati kérdései
"
című szakkönyve.
 
További információk

 
 

Megjelent Hirschberg Andor professzor úr "Gyakorlati rinológia" című szakkönyve.
Évente számtalan szakkönyv jelenik meg világszerte ebben a témában, hazánkban azonban mindez ideig ilyen jellegű kiadvány
nem látott napvilágot.
 
További információk

 
 

Megjelent
Katona Gábor és Hirschberg Jenő szerkesztésében a

Gyermek Fül-orr-gégészet

tankönyv
 
További információk

 
 

Megjelent Hirschberg Jenő, Hacki Tamás,
Mészáros Krisztina szerkesztésében a

FONIÁTRIA ÉS TÁRSTUDOMÁNYOK

első és második kötete.
 
További információk