Beszámoló az 1. Nemzetközi Sialendoscopiás Konferenciáról
2012. március 24-25. között rendezték meg Genfben az 1. Nemzetközi Sialendoscopiás Konferenciát, melynek főszervezője a sialendoscop egyik kifejlesztője, Francis Marchal professzor volt. A kongresszus célja az volt, hogy népszerűsítsék ezt az alig egy évtizedes múltra visszatekintő diagnosztikus és terápiás eljárást, és megosszák az ezzel nyert tapasztalatokat.
Az előadások során kiderült, hogy jelenleg a világ mintegy 250 centrumában használnak sialendoscopot, legnagyobb akadályt az eljárás elterjedésének az jelenti, hogy a legtöbb országban a társadalombiztosítás nem finanszírozza. Azokban az országokban, pl. Németország, Svédország, ahol ezek a beavatkozások dotálva vannak, széles körben, gyakorlatilag az összes egyetemi klinikán elérhető. A másik fő akadályt az eszköz és a kiegészítő elemek ára jelenti (megközelítőleg 2 millió forint).
Két fő képzési központ van Európában, az egyik Genfben, ahol külön kezdőknek és haladóknak szánt kurzuson lehet részt venni, és sertésfejen kipróbálni az endoszkópot, valamint Erlangenben, ahol kadaveren lehet gyakorolni a képzés során tanultakat. Az előadások jelentős része az egyes centrumok tapasztalatairól számolt be: egy átlagos centrumban évi 20-25 esetben alkalmazzák. A fő indikációs terület a visszatérő, étkezés kapcsán jelentkező nyálmirigy duzzanatok kivizsgálása, amelyek hátterében az esetek jelentős részében nyálmirigykövesség igazolódik. Ezek eltávolítását drótkosárral (wire basket) történik, 3-4 mm felett azonban már a kő zúzására is szükség van az eltávolítás előtt. Centrumonként eltérő, hogy mit alkalmaznak: Németországban az urológiában jól ismert ESWL-t használják, míg több helyen inkább a lasert (holmium-YAG, erbium-YAG) preferálják. A másik fő terület a visszatérő nyálmirigyduzzanatok hátterében igazolódó különböző fokú szűkületek. Ezek tágítása történhet ballonnal (ami egyszer használatos, ezért financiális okokból nem terjedt el), fúróval, illetve az endoszkóppal magával is. Az előadók eltérően nyilatkoztak arra vonatkozóan, hogy a tágítást követően szükség van-e stent behelyezésére. A vélemények azonban egybehangzóak voltak, hogy a beavatkozás végén szteroidos oldattal öblítést kell végezni, és ezt a későbbi terápiás siker egyik lényeges momentumaként értékelték. Az esetek jelentős részében ezzel a kezelési móddal elkerülhetővé vált a nyálmirigy sebészi eltávolítása. Szövődményként a nyálmirigy, illetve az arc, szájfenék, nyak duzzanata, a nyálvezeték perforálása, a papilla durva tágítása miatt késői stenosis fordulhat elő.
Összességben elmondható, hogy egy reményteljes, új diagnosztikus és terápiás eljárásról van szó, amelynek ugyan limitált az indikációs területe, és jelenleg még nem állnak rendelkezésre egyértelmű guideline-ok a részleteket illetően, azonban az egyes betegeknél elkerülhetővé teszi a morbiditást, amit egy külső feltárásos nyálmirigy műtét jelent.
Magyarországot dr. Gerlinger Imre professzor úr (Pécsi Tudományegyetem, Fül-orr-gégészeti és Fej-nyaksebészeti Klinika, Pécs), dr. Huszka János főorvos úr (Péterfy Sándor utcai Kórház, Budapest) és dr. Jósa Valéria szakorvos (Pest Megyei Flór Ferenc Kórház, Kistarcsa) képviselték. Külön szeretnénk köszönetet mondani dr. Hódi Katalinnak, akinek közbenjárása lehetővé tette, hogy a magyar küldöttség kedvezményes részvételi díjjal vehetett részt ezen az előremutató, innovatív kongresszuson.